Keress rá:

Páginas

Film: Alice Csodaországban


Klasszikus mese, kicsit újragondolva, mindez Tim Burton módra. Eleve elfogult vagyok minden Tim Burton filmmel, imádom a hangulatukat, a képi világukat stb., ezt a mesét pedig gyerekkoromban is nagyon szerettem. Megvolt kazettán, hangoskönyv formájában és előszeretettel hallgattam. Emellett Anne Hathaway ( Fehér királynő), Johnny Depp ( a Bolond Kalapos) és Helena Bonham Carter (Vörös királynő) játéka és személyisége is igencsak a kedvenceim között szerepel, a fiatal Mia Wasikowska pedig meggyőző volt Alice-ként. A sztori a már felnőtt élet kapujába lépő, 19 éves Alice feleségül kérésével indul, amiről a Fehér Nyúl felbukkanása csalja el hősnőnket, annak nagy szerencséjére. A lány beleesik a már jól ismert üregbe és Odaországban köt ki, ami gyermeki emlékeiben és álmaiban csak Csodaországként szerepel. Mióta utoljára itt járt, sok minden változott, a Vörös királynő zsarnoki uralma megkeseríti az ország lakóinak mindennapjait. Az orákulum szerint egyedül Alice szabadíthatja fel őket a szörnyű diktatúra alól, és adhatja vissza a hatalmat a jószívű Fehér királynőnek. Ehhez mindössze a nagyfejű uralkodó sárkányát kell megölnie. Alice nehezen szánja rá magát erre a feladatra, de végül beteljesíti sorsát. Mindenki örül, a korona végre a Fehér királynő kobakján csücsül, Alice mégis visszautasítja a maradás lehetőségét. Visszatérve az emberi világba, nem fogadja el a házasságot és halott apja üzletével kezd foglalkozni. Nem mentem bele részletesen a kalandokba, csak azt árulnám még el, hogy a kedvencem a bájos mosolyú, láthatatlanná váló macska lett, na meg a Kalapos és biztos jópárszor megnézem még ezt a filmet. A sminkekre is odafigyelve az említésre legméltóbb mindenképp a Bolond Kalapos sminkje, ami nálam abszolút favorit, de a két királynő megjelenése is figyelemre méltó.

10/9






 A képek forrása a google volt.

Nektek melyik smink tetszik a legjobban?

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...